Napi Csandimentor

Hétköznapi gondolatok, inspirációk, dünnyögések

Erőforrások

A céljaid eléréséhez tisztában kell lenned azzal, hogy milyen erőforrásokkal rendelkezel. A mesékben néhány hamuba sült pogácsa is elegendő lehet egy hosszú útra, de itt azért most többről van szó. Nézzük meg tehát, hogy milyen lehetőségeid vannak, és mivel is gazdálkodhatsz, azaz, ahogy mondani szokták: lássuk, miből élünk!

Az idő, amit egy célod elérésére szánsz, az egyik legfontosabb tényező. Ahogy a Kisherceg rózsája is az odafigyelés révén vált különlegessé, úgy a te céljaid is egyre fontosabbá válnak majd számodra az általad ráfordított idővel. Jegyezd fel, hogy az egyes céljaid és a hozzájuk kapcsolódó feladatok mennyi időt igényelnek naponta, hetente vagy havonta. Ne aggódj, ha menet közben változik majd mindez. Útközben mindig akadhatnak váratlan akadályok, vagy épp új feladatok, amelyekkel kezdetben nem számoltál.

Malcolm Gladwell, kanadai író és újságíró szerint ahhoz, hogy valamiben igazán elismert szakértővé válj, 10.000 órát kell gyakorolnod, foglalkoznod az adott témával. Ez persze inkább valamiféle irányadó szám, aminek a fő vonzereje szerintem a könnyen megjegyezhetőségében rejlik. Ám ha naponta néhány órát koncentráltan foglalkozol valamivel, ami érdekel és élvezettel csinálod, néhány éven belül tényleg látványos eredményeket érhetsz el azon a területen. Főként akkor, ha hatékony tanulási technikákat is alkalmazol, vagy megfelelő mentorokkal dolgozol együtt és mindezzel együtt is magadhoz, nem pedig másokhoz méred magad. Hát, nem könnyítettem meg, igaz?

Azonban a főnyeremény ebben az, hogy mindeközben a flow állapotát is rendre elérheted, amivel a paraszimpatikus idegrendszeri pályáidat erősíted. Mérlegelj tehát: vajon annyira fontos számodra az adott cél, hogy nap mint nap minőségi időt és energiát fordíts rá? Ha igen, hát nosza!

A célok eléréséhez gyakran több-kevesebb (sokszor inkább több) anyagi befektetésre is szükséged lehet, amelynek a forrását meg kell találnod. Elegendő lehet kezdetben autodidaktaként, ingyenesen hozzáférhető kiadványokkal, podcastek hallgatásával fejlesztened magad, vagy rögtön egy tanfolyamra kell befizetned? Esetleg több egymásra épülő képzést is tervezel elvégezni? Szükséged lenne gyakorlatszerzésre, az alkotó munkádhoz anyagokra, helyre? Gondold át, írd fel mennyi pénzt kell majd ráfordítanod a fejlődésedre. Ne ijedj meg az összegtől akkor sem, ha nem áll rendelkezésedre. Tervezd meg, milyen ütemezés lenne számodra kivitelezhető. A tudásba fektetett pénz legnagyobb hozamává végső soron te magad válsz.

Mérd fel azt is, kik lesznek azok, akik támogatnak, és osztoznak az örömödben, amikor eléred a céljaidat, és melletted állnak akkor is, amikor padlón vagy. Gondolj csak bele: ha három olyan ember van körülötted, akiktől bármikor segítséget kérhetsz, akkor már az emberek 70%-ánál szerencsésebb vagy.

Életmód mentor vagyok, minden ide tér vissza akkor is, ha látszólag kicsit elkalandozok. És ugye, tudod, hogy az egészséged a legnagyobb erőforrásod? Legyen szó fizikai, mentális vagy érzelmi jólétedről, ha bármelyikben hiányt szenvedsz, a célok elérése is sokkal nehezebb. Tervezz hát időt tudatosan a pihenésre és a stresszkezelésre is, hiszen ez fogja hosszú távon leginkább segíteni a produktivitásodat is.



Olvasnál még Napi Csandimentort?

Még egyszer a D-vitaminról, aztán, ígérem, egy időre elengedem és más vizekre evezünk. Ma azt nézzük meg, mi az, ami gátolja a ...

Megint D-vitamin

Mi van most a tányéromon? Ezúttal ebéd. És bármennyire is összetettnek tűnik, előre tervezve csupán néhány perc lesz neked is elkészíteni. Lássuk, ...

Gyors ebéd

Reggeli gondolat-ébresztő: Akár azt hiszed, hogy menni fog, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. (Henry Ford) Ez az életmódváltással is így ...

Igazad van

Épp csak egy kicsivel többet, mint tegnap. Neked mi lesz az az apró lépés, amit a mai napon megteszel a testi-lelki egészségedért? ...

Lépésről lépésre

Nem, a gyerekek már rég kinőtték, és az én mindössze 160 centim sem indokolja, hogy szükségem legyen rá. Köszönöm a kérdést, tényleg ...

Fellépő a fürdőszobában?

Reggeli gondolat-ébresztő: Tudd, hogy a világ, amit most magad körül látsz, a gondolataid tükrében létezik. Nem tetszik a kép? Te festetted, és ...

Az ecset a tiéd