Egy podcast kapcsán bukkantam Buda László könyvére és gyors egymásutánban olvastam el aztán a következő kötetét is. Mert a testünk üzen, “beszélget” velünk. Nem követel, csupán kér. Mindig és minden pillanatban. Leginkább azt, hogy hallgassuk meg. A maga módján pedig elmeséli, mi az, ami esetleg félrefutott, milyen meg- és eldolgozandó traumák mozognak bennünk, irányítanak bennünket, hova mozduljunk, hol kell megbocsátani – elsősorban magunknak. A módszer alapjául szolgáló szomatodráma fogalma korántsem volt ismeretlen számomra – lévén a családállítás folyamatával, ismérveivel meglehetősen rokon.
Mi az, ami leginkább megragadott ebben a szemléletben? A mindig, minden egy – a mind-egy. Mert miközben olvastam – mit olvastam, faltam – a kötetet, újra és újra Máté Gábor gondolatai osontak a könyv sorai közé. A megengedő, szeretetteli viszonyulás képessége önmagunkhoz, annak az elképesztő ajándéknak a tudata, amit valamenynien lehetőségként kaptunk: az életé.
A könyv gyakorlati példákon keresztül mutatja be, hogyan tudsz mélyebb kapcsolatot kialakítani a testünkkel, és hogyan érthetjük meg az üzeneteit.
Ha érdekelnek a pszichoszomatikus összefüggések, vagy ha szeretnéd mélyebben megérteni a betegségek lelki hátterét, akkor hasznos olvasmány lehet számodra.