Manapság, amikor már a csapból is a stresszmentes élet keresése folyik, illetve mindenütt az életünkbe beilleszthető, különféle stresszkezelő technikákról olvasunk, ritkán gondolunk bele, hogy időnként talán épp ezzel a hozzáállással erősítjük a stressz káros hatásait. A stresszről persze tudjuk, hogy életünk szerves részét képezi. Át- meg átszövi mindennapjainkat a harcolj vagy menekülj állapota, sokan pedig valóban, szinte „zsákmányállat” módjára reagálnak az őket körülvevő világ történéseire.
Pedig Selye János óta azt is tudjuk, hogy a stressz nem csupán egyféle módon hat ránk. A distressz az, ami negatívan hat, nem csupán a tudatunkra, érzelmeinkre, érzéseinkre, de a teljes immunrendszerünkre is, általában folyamatosan, krónikusan érvényesül és hosszú távon akár funkciózavarokhoz is vezethet. Ezzel szemben a stressz másik fajtája, amit Selye eustresszként nevezett meg, már távolról sem ilyen negatív megítélésű. Ez a fajta stressz ugyanis általában akut, rövid ideig tart, ráadásul pozitív hatással vagy végkifejlettel zárul. Gondoljunk például egy vizsgadrukkra, vagy éppen a szülésre. De vajon valóban csak ennyi lenne a megoldás? Kerüljük, kezeljük a distresszt, az eustresszt pedig engedjük, hadd áramoljon rajtunk keresztül?
Nem ilyen egyszerű a helyzet. Amennyiben a distressz kezelésén az elkerülését értjük, azt, hogy távol tartjuk tőle magunkat, mondván, hogy árthat nekünk, az erről bennünk motoszkáló, félelemteli gondolatokkal éppen annak negatív hatását erősítjük. Egy 1970-es interjúban, az addigra már a stressz romboló hatásától pánikhangulatba kerülő embereknek Selye vajmi csekély megnyugtatásul, azonban továbbgondolásul ezt nyilatkozta: „Mindig van valamilyen stressz, tehát annak van csak értelme, hogy megpróbáljuk azt hasznossá tenni a magunk és mások számára.”
Kutatások igazolják azt, hogy a stresszről alkotott véleményünk, elképzeléseink, attitűdünk jelentősen hozzájárul a stressznek az egészségi állapotunkra gyakorolt hatásához. Ha minduntalan azt hangoztatjuk, hogy ez a stressz engem felőröl, rosszul vagyok tőle, esetleg megmérgezi az életemet, akkor sajnos igazunk is lesz.
Kelly McGonigal könyve ezzel szemben egy szemléletváltásra buzdít bennünket. Gondoljunk bele: mi van akkor, ha a stressz mégsem értelmetlen, ha meg tudjuk találni benne és a rá adott válaszainkban azokat a pozitívumokat, amelyek hosszú távon még hasznunkra is válhatnak? A neuroplaszticitás, vagyis az agyunk újrahuzalozása révén erre számos módunk kínálkozik:
- Felfedezhetjük például azt, hogy a stresszreakció révén, amikor az idegrendszeri működésünk a szimpatikus ágba kapcsol, energiával töltődünk fel. A felszabaduló adrenalin- és kortizolhormonok pedig hatékony energiafelhasználást tesznek számunkra lehetővé.
- A stresszhelyzetek egyéni megélése elősegíti és támogatja a tanulási folyamatokat, ezáltal különleges fejlődési lehetőséget biztosít számunkra
- Stressz hatására kapcsolódunk másokhoz. Megerősödnek a társadalmi kötelékeink, és ami sokak számára meglepő lehet: a fiziológiai folyamat során oxitocin hormont termelünk. ez pedig nem csupán a bennünk lévő empátiát, de a társas kapcsolatokra, védelmezésre irányuló törekvéseinket is támogatja.
Lehetséges, hogy a hétköznapi, bennünket körülvevő stressz tulajdonképpen az élet értelmét, esszenciáját adja? Erre és sok egyéb kérdésekre ad választ a Stressz napos oldala című könyv.