„Érdekes, hogy a mák története a cukornádéhoz hasonlóan alakult. Mindkettő gyógyszerként kezdte pályafutását és szenvedéllyé váló élvezeti cikk lett belőle. Az ópiumkereskedelem feltehetően a cukorkereskedelemhez hasonlóan Perzsiából indult el. Mindkettőt az arab birodalom fedezte fel és vitte el messzi földekre. És mindkettő mindössze néhány száz év alatt – gyógyszerből élvezeti cikké vált.”
Bár a Cukor blues című könyv már csaknem 50 éve íródott, mégsem kelt poros hatást. Mi több, nagyon is időszerű – folyamatosan porondon lévő – kérdéseket feszeget, a szerző itt-ott pikírt kiszólásaival fűszerezve egy olyan világban, ahol a finomított szénhidrátok és feldolgozott élelmiszerek mostanra már milliók halálát okozták vagy egészségét ásták alá. Ahol mára együtt kapálódzunk valamennyien, mondjuk ki, ne köntörfalazzunk: addikcióink hálójában. Pedig világ körüli útja hajnalán csupán drága gyógyszerként vagy fűszernyi mennyiségként fogyasztották. Azonban, fájdalom, még évszázadok és bizonyítékok sora sem volt elegendő arra, hogy szélesebb körben is elterjedjen: a cukrot, a ránk zúdított mennyiségben képtelen kezelni, nem csupán az emberi agy, de szervezetünk teljes egésze.
Az ennek nyomán keletkező számos mentális és fizikai tünetet persze lehet mismásolni, hangzatos neveket adni nekik, skizofréniától kezdve ilyen-olyan allergiákon át, a legkülönbözőbb bélrendszeri problémákig vagy hiánybetegségekig. Lehetett továbbá boszorkányüldözéseket is folytatni, hol a természetes, valódi ételeket előtérbe helyező népi gyógyítók, hol a valódi okokra rátapintó pszichológusok ellen. A cukor mindenhatósága, amely nem csupán az értékesítéséből származó irdatlan vagyonban, de az egyre nagyobb tömegek számára vonzerővel bíró édes élvezetekben is mérhető volt, nem szenvedhetett csorbát.
Ezért lehet cukordetox helyett még ma is újabb és újabb gyógyszereket, csodamódszereket, diétákat és terápiákat felkínálni mindazoknak, akik pedig nyavalyáik tekintélyes részét gyakran egyetlen dologgal, az étkezésük, illetve életmódjuk megváltoztatásával végleg maguk mögött tudhatnák. A finomított cukor szó szerint véres története a cukornádültetvényeken robotoló rabszolgáktól a cukorfogyasztás nyomában járó krónikus betegségekig lebilincselő és szemfelnyitó olvasmány lehet mindenkinek.
Különösen azok számára ajánlom, akik maguk is megtapasztalták akár a krónikus neurológiai tüneteket, vagy épp az inzulinrezisztencia árnyékában élnek, netán már diagnosztizált, krónikus betegségben szenvednek. Ritkán fogalmazódik meg ugyanis a hétköznapokban nyíltan az, hogy a cukor nem más, mint legális kábítószer. Ez a kábítószer pedig szinte valamennyi feldolgozott ételünkben ott lapul, különféle álneveken illegeti magát a zacskók és színes dobozok oldalán.
Ilyenek például a nyers cukor, a barna cukor, a nádcukor, a kókuszcukor, a kukoricaszirup, a fruktóz-glükózszirup, a maltóz, a dextróz, a di- és monoszacharidok, a glukóz, a szukróz, a szukralóz, a laktóz… Ugye, milyen ismerősen hangzanak?