Harinak ez a könyve hónapok óta ücsörgött már a polcomon. Végül kíváncsiságból kezdtem bele, mert a közelmúltban sorra bukkantak fel olyan videók, amelyek az eredetileg cukorbetegek számára fejlesztett, különböző fogyasztó gyógyszerek hatékonyságáról szóltak. Gyakran orvosok támogatásával is. Az Ozempic, a Mounjaro, melyek a GLP-1 hormonra kifejtve hatásukat, látványos súlycsökkenéshez vezetnek, tulajdonképpen mindenféle gyötrelmes fogyókúra nélkül.
Itt érdemes megállni egy pillanatra, hogy megértsd, mi is ez a fura nevű GLP-1 és mi köze van a fogyáshoz. A GLP-1 nevű hormont a tested termeli emésztés közben. Képzeld el, hogy miközben eszel, a gyomrod és a belek üzeneteket küldenek az agyadnak a bél-agy tengelyen keresztül, hogy jelezzék: itt az ideje abbahagyni az evést, mert tele vagy. A kapkodva elfogyasztott gyorsételek persze épp ezt az üzenetet hagyják figyelmen kívül. A sokadik hamburger vagy péksütemény hamarabb leér ugyanis, mint az ellenkező irányba az infó az agyadig.
A GLP-1 azonban beszáll ebbe a versenybe: lelassítja a gyomor ürülését, így hosszabb ideig érzed magad tele, és abban segít, hogy kevesebb étellel is jóllakottnak érezni magad. Emellett serkenti az inzulint, ami a vércukorszintedet szabályozza. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ezt a hatást egyébként akkor is elérheted, ha LASSABBAN eszel, alaposan rágsz, hiszen az információnak lesz ideje eljutni az agyadhoz, még mielőtt pukkadásig ennéd magad.)
Szép új világ! Ahol a felelősség ismét nem a mienk, a gyógyszeripar kitalálja, miként szabaduljunk meg gond nélkül az életmódunk által okozott súlytöbblettől. Régi történet, hogy az élelmiszeripar és a gyógyszeripar nem függetlenek egymástól. Az élelmiszeripar gyártott egy problémát a minél addiktívabb, túlevésre késztető ételek előállításával, amire a gyógyszeripar most íme, meg is találta a megoldást. Persze nem mintha ez az ízfokozókat, adalékanyagokat, cukrokat kivonná ezeket az ételekből. Csupán némi hányinger, elhanyagolható mentális problémák és máris, mintegy varázsütésre a megálmodott figuránk néz velünk szembe a tükörből. A legújabb fejlesztéseknek köszönhetően akár már hat éves kortól is, ami számomra hátborzongató. De valóban csupán ennyi lenne? Hari ebben a könyvében ezeknek a csodapiruláknak (akarom mondani injekcióknak) járt utána.
Visszatérve az említett GLP-1 hormonra: az nem csak az étvágyad szabályozására hat. Befolyásolja az elégedettség érzésedet, gyakorlatilag az életed valamennyi területén. Szorongást, depressziót is okozhat és amiről a könyv nem beszél, a mikrobiom változását is (!), ami, ne feledjük, hogy az étkezési zavarok melegágya is lehet.
Hari egész életében küzdött a súlyával (rokon lélek), számos alternatívát megpróbált, például a Mayr-klinikán is járt, mely módszerről már korábban itt írtam.
Ami engem leginkább zavart, az a könyv egyik hiányossága: nem esett szó arról, hogy a szer addikcióvá válhatott az író életében, és ezzel az objektivitása, hogy finom legyek, kissé meggyengült. A könyvet olvasva mindvégig vártam a feloldást, az önmagáért vállalt felelősség tetté válását (spoiler: hiába).
Hogy mi az mégis, ami miatt a súlycsökkentő gyógyszerek alkalmazását fontolgatóknak ajánlanám a könyvet? Fontos betekintést nyújt a japán étkezési kultúrába, amely lényegesen közelebb áll ahhoz a szemlélethez, melyet magam is képviselek. Csodaszerek nélkül, nem csupán az egyél kevesebb-mozogj többet leegyszerűsített, hibás tézis mentén elindulva. A nyugodt evés, az alapos rágás, a környezeti hatások, a valódi ételek mind-mind részét képezik ennek a történetnek, ahogy az elégtelen alvás miatt kialakuló hormonális ingadozások, illetve mentális egészségünk is.
Mindeközben érdemes emlékeztetni magunkat: a szokásformálás hosszú távon, ha nem szeretnénk egy életen át súlycsökkentő gyógyszerektől függeni, az étkezésben sem megkerülhető.