Kenyér. Elárulom, meglehetősen elszoktunk tőle az elmúlt évek során. Egyszerűen nem tudom hova beilleszteni az étkezéseimbe, hol azért, mert épp egy AIP protokollt pöregetek végig magamon, hol pedig azért, mert hát annyi minden más egyéb van, amivel a szénhidrátszükségletemet ki tudom elégíteni.
Aztán jött a quinoa…
Az egész úgy kezdődött, hogy lepény készült belőle itthon, amibe beletekerhető számtalan zöldségféle, húsok, halak, sőt még a kedvenc, nomato-recepttel készült bolognaim is, ami egy megváltás a paradicsommentes időszakra.
A lepény után tettünk még egy próbát a hosszan fermentált quinoával, egy kevés só, illetve szódabikarbóna hozzáadásával és lőn, valódi kenyér. A fejedelmi többes mögött amúgy az van, hogy a férjem készítette el az instrukcióim alapján.
Nekem ötleteim, neki meg türelme van, ilyen ez. Nem mondom, hogy ne lehetne még cizellálni, hosszasan formálni, keverni mindenfélével – azért én még a chiamagot átgondolom legközelebb – , de ez így most éppen megfelelt.