Hétköznapi gondolatok, inspirációk, dünnyögések

Tenyéren hordozva

Van egy helyes hölgy a házunk mögötti árnyas piazzán, akitől rendszeresen vásároljuk a zöldséget-gyümölcsöt. Közvetlenül egy régi, a XVI. században újjáépített, Boldogassszonynak szentelt plébániatemplommal szemben kínálja a portékáját, már messziről halljuk a buongiornot, amikor Pacsnikutyával reggelente arra sétálunk.

Ezen nyugodt, csendes helyen, ahonnan pedig néhány lépésnyire már turisták nyüzsögnek, gyakran vannak más termelők is, akik érlelt sajtot, joghurtot, kefírt árulnak, békés eklektikában a régiségárusokkal.

Itt, ezen a téren, az említett hölgy a pultja alól házi tojással, húsfélékkel is ellát minket. Hol pancettába tekert csirkemell, hol házi vágásból való sertéshús, csirkeszárny – amiből remek alaplé készül – vagy épp egy fél csirke várakozik ránk a hűtőládájában. Élvezzük a gondoskodást.

Gyakran eszünkbe jut, hogy alig nyolc hónappal ezelőtt még teljesen más volt az étrendünk, akkor, Írországban a bárány, a marhahús volt a helyi forrásból hozzáférhető, gyökérzöldségekkel, kelfélékkel, bogyósokkal kiegészítve. Sokat változott az életünk a költözés óta, ahogy az étrendünk is.

A vörös húsokat felváltották a szárnyasok, a halak és a tenger gyümölcse, a zöldségek és gyümölcsök is inkább az évszaknak megfelelő, mediterrán választékot tükrözik. Jól van ez így. Lassan, ahogy telik az idő, egyre inkább mi magunk is belesimulunk a változásba.



Olvasnál még Napi Csandimentort?

A legtöbben, amikor gluténmentes étkezésre váltanak, helyettesítés gyanánt a gluténmentes gabonákat építik be elsőként az étrendjükbe. Ezek a teljes értékű gabonák, álgabonák ...

Helyettesítés

Már azzal, hogy a mintáidat felismered, hatalmas lépést tettél előre. Most talán máris cikáznak a fejedben a gondolatok: mi az, amit a ...

5, 4, 3, 2 és 1

Reggeli? Nohát! Az elmúlt hetekben röpke bélrendszeri újrakalibrálás okán autoimmun eliminációt tartottam. Mondjuk így: önszorgalomból. A tápanyagdús ételek visszavezetése a tojássárgájával kezdődött, ...

Megint tojás

Néhányan most tovább álltak. Bár természetes része ez minden útnak, engem mégis elbizonytalanított egy pillanatra. Ám végül megerősített abban, hogy akkor is ...

Mennek és maradnak

Azt hittem, velem ez már nem történhet meg. Először nem is nagyon akaródzott erről írnom. Mert hát milyen mentor az, aki…? Hát, ...

Az alázatról

Ez a hétvége már a pihenésé. Történt ugyanis, hogy végigcsináltam, levizsgáztam. Így utólag gyorsan elrepült, de nem volt könnyű ez a két ...

Megcsináltam!