Néhányan most tovább álltak. Bár természetes része ez minden útnak, engem mégis elbizonytalanított egy pillanatra. Ám végül megerősített abban, hogy akkor is érdemes adnom, ha történetesen nem mindenki tud vagy akar ezzel mit kezdeni. Mert akik maradnak, kizárólag azokkal van dolgom. És ez így elég.
Időnként persze bitangul nem könnyű ám a tengelyemben maradnom. Ahhoz, hogy sikerüljön, szükségem van megerősítésekre. Lehetnek ezek olyanok, amelyek mélyen, belőlem törnek fel adott pillanatban, de olyanok is, amelyeket egyszer, valamikor régen leírtam magamnak és megőriztem.
Nem feltétlen rosszabb időkre, mondjuk inkább úgy: olyan helyzetekre, amikor szükségem lehet rá. Te sem véletlen olvasod most ezeket a sorokat, talán neked is szólnak.
Aki megy, annak mennie kell – aki marad, annak helye van mellettem. Ha valakinek az útja másfelé vezet, az nem rólam szól– és ez tökéletesen rendben van. Bízom a bennem lévő erőben és szeretetben – és abban is, hogy mindig azok maradnak mellettem, akikkel valóban dolgunk van egymással.