Hétköznapi gondolatok, inspirációk, dünnyögések

Jobban leszel

Van, hogy hosszabb ideig dagonyázol a fizikai és mentális fájdalmaidban. Jó darabig el lehet ezzel bíbelődni. Volt a környezetemben olyan, aki évtizedeket töltött az önsajnálatba és a folytonos kesergésbe, panaszkodásba merülve. Gyanítom, hogy a végén ő lepődött meg legjobban, hogy dacára az örökös elégedetlenségnek és fájdalomnak, kifejezetten hosszú életet tudhatott maga mögött – ami akár lehetett volna egészségesebb, boldogabb és elégedettebb is. De ugye te nem szeretnéd ezt?

Egyik pillanatról a másikra csak kevesen tudnak kikecmeregni ebből az állapotból, különösen akkor, ha már régóta tartózkodnak benne. Azonban apró stratégiákkal máris közelebb kerülhetsz ahhoz az egészséges, vitalitással teli emberhez, aki benned van. A héten minden nap megosztok veled néhány ilyen – nekem bevált – stratégiát.

Lélegezz! Ha folyamatos stresszben élsz, netán krónikus fájdalmakkal, esetleg egy komoly traumán mentél keresztül, gyanítható, hogy a légzésed felszínessé vált, így óvod magad tudattalanul a nagyobb fájdalmaktól.

Amikor a légzésed kapkodó lesz, az idegrendszered is az „üss vagy fuss” állapotába kerül, ami jelentősen megnehezíti a gyógyulásodat. Tedd meg azt, önmagadért, csak két héten át, hogy naponta két-három alkalommal néhány percig tudatosan odafigyelsz a légzésedre.

Megteheted közvetlenül ébredés után és lefekvés előtt is. Ha neked könnyebben megy úgy, le is dőlhetsz ilyenkor kicsit (amúgy ezt napközben is megengedheted magadnak időnként, az örökös tennivaló bőven megvár), vagy csak elhelyezkedsz kényelmesen a kanapén, egy fotelban. Ne gondolj másra, ez a néhány perc csak a tiéd: hagyd, hogy szabadon áramoljon a tüdődbe a friss levegő! Így tanítod meg az idegrendszeredet arra, hogy a szimpatikus ágból a paraszimpatikus ágba kerüljön, gyógyítod a testedet-lelkedet lépésről lépésre. Hogyan fogj hozzá?

  1. Ülj le kényelmesen vagy feküdj le.
  2. Helyezd a kezedet a hasadra, közvetlenül a köldököd fölé.
  3. Lélegezz be lassan az orrodon keresztül, érezd, ahogy a hasadon a kezed is megemelkedik
  4. Tartsd bent a levegőt néhány másodpercig, számolhatod is.
  5. Lassan lélegezz ki a szájon keresztül, érezd, ahogy a hasad lesüllyed. A legjobb, ha a kilégzésed hosszabb ideig tart, mint a belégzésed.
  6. Ismételd meg ezt a folyamatot legalább 5-10 alkalommal.

Mozogj! Krónikus állapotban, amikor a béka feneke alatt ücsörögsz, gyanítom, hogy egyetlen porcikád sem kívánja, hogy edzőteremben tobzódj vagy hatalmas távokat fuss egyszerre. Nincs is rá ilyenkor szükséged, arra pedig, hogy túlterheld magad, végképp nem. Egész nap a kanapén vagy az íróasztal előtt ücsörögni azonban nem kell, tedd meg, hogy óránként felállsz, nyújtózol egyet, átmozgatod magad.

Sétálni is tudsz valószínűleg. Ha most néhány lépés megy, kezdd annyival. Ha csupán egy megállót tudsz gyalogolni a munkából hazafelé, akkor tedd meg azt. Talán neked az is előrelépést jelent, ha egy-két emelettel hamarabb kiszállsz a liftből. Egy pár perces könnyű jóga vagy Pilates, egy kevés nyújtás is sokat segíthet a tested ellazításában, hidd el. Csak figyeld meg: bármilyen nehéz is nekicihelődnöd, utána sokkal jobban fogod érezni magad, hogy ezt is megtetted.

Azonban soha ne mások teljesítményéhez mérd magad. Végülis te jársz a saját cipődben, nem ők.



Olvasnál még Napi Csandimentort?

Az újév kezdetén sokan fogadnak meg olyan étrendi változtatásokat, amelyben kiemelt helyet kap a gluténtartalmú gabonák fogyasztásának csökkentése. Általában másnaptól kezdve, ugye? ...

Gabonafüggőség

Tudod, ha tápanyagdúsan szeretnél étkezni, akkor sem kell túlbonyolítanod az életet. Egy főzelékkel pont meg tudod oldani azt, hogy kicsit emelj a ...

Főzelék dramaturggal

Ahogy Imola, kedves mentortársam is írta a minap, többek közt a hormontermelések (dopamin, szerotonin és kortizol) okán sokak számára igencsak hatékony tud ...

Ne te légy az akadály

Szerinted csak a szomjadat oltja? Annál sokkal több mindent ad neked. Mert szabályozza a testhődet, a PH-t és a vérnyomásodat az emésztőnedveid ...

Egy korty víz

Utoljára decemberben hoztam könyvajánlót, épp itt volt az ideje. Olvasok én, rendületlen, csak hát mostanában mindig másról (is) akarok írni. Meglehet, hogy ...

Januári könyvajánló

Tudtad? Ha autoimmun állapotban vagy érintett, számodra inkább a szárnyasok, illetve tengeri élőlények fogyasztása ajánlott. Az emlősök húsának fehérjeszerkezete ugyanis az emberéhez ...

Egyetek több csirkét!