Hétköznapi gondolatok, inspirációk, dünnyögések

Hétköznapi toxinjaink

Magadat megbetegíteni nem csak ultrafeldolgozott ételekkel tudod. Az emocionális toxinok olyan ravaszul kúsznak a bőröd alá, cseppenként adagolva a mérget, hogy gyakran már nem is tudod, mikor, milyen gondolattal az kezdődött az az állapot, amiben most olyan reménytelennek, csüggedtnek érezed magad. A helyzetet azért sem túl rózsás, mert ezekre a toxinokra épp úgy rá lehet kattanni, mint a morfiumra. Egy idő után pedig egy olyan spirálba kerülhetünk, amikor szinte „imádunk” szenvedni.

Milyen mentális jelei lehetnek annak, hogy negatív gondolatokkal mérgezed ez elmédet (és végső soron a testedet is)?

  • az olyan, folyamatos belső monológok, mint az „én nem vagyok elég jó”, vagy a másik fele, amikor „csak én tudom jól”,
  • az önostorzás vagy a kontrollmánia,
  • amikor hajlamos vagy még a legapróbb dolgokat is túlanalizálni,
  • vagy ha félelmekkel küzdesz, gyakorta szorongsz.

Márpedig ezekből nincs az a dózis, ami hosszú távon biztonságos lenne. Ha tartós változtatás szeretnél elérni az életedben, az a változtatást támogató gondolkodásmód nélkül nem megy. Ezen alapszik az összes, általam is tanított életmód stratégia. Ehhez azonban először pontosan tisztában kell lenned azzal, hogy jelenleg milyen gondolatokkal táplálod az elmédet.

Simonfi Ági, pilates edzőtől és mentortól tanultam egy technikát, amivel te is tetten érheted az ólálkodó, mérgező gondolataidat. Figyeld meg magad a mai napon – vagy teheted ezt akár több napon keresztül is. Néhány óránként állíts be magadnak egy emlékeztetőt, s mikor az megszólal, vesd papírra azt a gondolatot, ami épp abban a pillanatban a fejedben motoszkált. Érdekes dolgokkal fogsz szembesülni a nap végére.



Olvasnál még Napi Csandimentort?

Lassan vége számomra a töltődős-regenerálódós napoknak, amit megfejeltem egy kis helyes, virnyákból való kilábalással is. (Kösz-kösz, egyre jobban vagyok). A jó hír ...

SZIA Életmód – 5. adás

Reggeli gondolat – ébresztő: “A véleményünknek nem csak önbeteljesítő, hanem világteremtő ereje is van.” (Dr. Máté Gábor) ...

A te világod

Reggeli gondolat-ébresztő: A mai nap a tegnapi “majd holnap megcsinálom” ígérete. (Sadia Badiei) Bármit is halogatsz, csak láss neki, meglátod, nincs is ...

Bármit is halogattál

Ha alacsonyabb az ösztrogénszinted (pl. menopauza idején), és nincs relatív ösztrogéndominancia a háttérben, többféle természetes módszerrel is meg tudod támogatni a normál ...

Az ösztrogénről

Ha időben szeretnél nyugovóra térni, lassan itt az ideje, hogy a mai napra már félretedd a számítógépedet, laptopodat, tabletedet, okostelefonodat. Megvárnak. Ha ...

Szép estét!

A krónikus stresszről és a hozzá kapcsolódó krónikus gyulladásról, amely aztán további, szerteágazó tünetekhez vezet, bizonyára sokat hallottál. Igyekszel hát lehetőség szerint ...

Barátod, a stressz