Hétköznapi gondolatok, inspirációk, dünnyögések

Iránymutatás

Az elmúlt hónapokban többször is találkoztam olyanokkal, akik életmódtanácsadónál jártak, vagy egészséges életmódot célzó tanfolyamokon vettek részt – mégis rengeteg nyitott kérdés maradt bennük, ahogy haladtak előre.

Ez teljesen természetes, hiszen az életmódváltást megtorpanások, olykor visszaesések is kísérhetik, és ezekkel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni.

Ez az egyik oka annak, hogy a mentori munka többet ad, mint egy tanácsadás. Együttműködés, amely hosszú távú elköteleződést kíván – mind tőlem, mint mentortól, mind pedig tőled. Ha úgy tetszik, egyfajta VIP támogatás, ahol hónapokon át kapsz személyre szabott iránymutatást és folyamatos visszacsatolást, hogy a számodra működő stratégiák valóban beépülhessenek az életedbe.

Erről a különbségről írtam korábban egy bejegyzést is, amelyet most újra a figyelmedbe ajánlok. Ha pedig úgy érzed, eljött az idő, hogy hosszú távon is elköteleződj önmagad mellett, várlak egy állapotfelméréssel egybekötött konzultációra.



Olvasnál még Napi Csandimentort?

Tudtad? Ha autoimmun állapotban vagy érintett, számodra inkább a szárnyasok, illetve tengeri élőlények fogyasztása ajánlott. Az emlősök húsának fehérjeszerkezete ugyanis az emberéhez ...

Egyetek több csirkét!

Dopaminrezisztencia? Hát az meg mi a lótüdő? És mi lehet az a dopaminböjt? Ebből a blogbejegyzésből ezt is megtudhatod, ahogy arra is ...

Dopaminböjt és társai

Halas nap. Tápiókalisztbe forgatott, sült lazackockák egy hatalmas adag saláta tetején. A vegyes levelek közt retek, lilahagyma és tepsiben sült édesburgonya kockák ...

Megint halat

Nyár, kánikula. És még jónéhány tikkasztó nap áll előttünk. Nem győzöm eleget hangsúlyozni a folyadékpótlást. Tiszta, szűrt vizzel, forrásvízzel, ízesítetlen gyümölcs- vagy ...

Nátrium és magnézium

„Amikor egy égő házat nézel, a dolog legfeltűnőbb megnyilvánulása az ablakokon kidőlő füst. Könnyen feltételezhetnénk ilyenkor, hogy a füst a probléma, és ...

Nagyobb a füstje

Sokaknak talán kis lépés, nekem azonban óriási. Már 10 országból követitek és olvassátok a honlapomat. Köszönöm. Igyekszem rászolgálni a bizalomra. ...

Mérföldkő