Hétköznapi gondolatok, inspirációk, dünnyögések

A háláról

Milyen tökéletesen is lettünk megteremtve! Úgy vagyunk mindannyian behuzalozva, hogy egyszerre félni és hálát érezni képtelenek vagyunk. Ha tehát hálát érzel mindazért, ami a mostban történik veled, az erővel és magabiztossággal ruház fel, hiszen félelemnek és negatív gondolatoknak nyomuk sincs a jelenben, azok kizárólag a múltadhoz vagy a jövődhöz kötődnek.

Tudatosítsd magadban: sem a gondolataiddal, sem az érzéseiddel, érzelmeiddel nem vagy azonos, bármennyire is képesek azok időnként elárasztani téged. Ha nap mint nap (akár reggel, akár este) hálanaplót vezetsz, azzal a „hálaizmodat” erősíted, amit épp úgy szükséges edzened, akár a többi izmodat. Ez pedig minden esetben a jelenbe helyez téged, ezáltal teremtve meg új valóságodat. Csodaszép hetet!



Olvasnál még Napi Csandimentort?

Napi gondolat-ébresztő: Három dologra vágyunk igazán valamennyien: arra, hogy figyeljenek ránk, hogy szeressenek és arra, hogy megbecsüljenek. Tudod, hogy mindhármat elsősorban magadtól ...

Figyelem, szeretet, önbecsülés

Újabb mikrobiom-károsító tényezőkkel érkeztem mára is. Illetve, leginkább olyan, apránként beépíthető étkezési javaslatokkal, amelyekkel fel tudod venni a küzdelmet a krónikus gyulladásos ...

Gyulladáskeltő fehérjék

Reggeli gondolat-ébresztő: Mi az az egy dolog, amivel ezen a gyönyörű reggelen meg vagy elégedve önmagaddal kapcsolatban? ...

Minden rendben van

Annyiszor újrakezdtem, átgondoltam, másképp tettem dolgokat, mint korábban. Mivel a folyamatos változásom jogát fenntartom, ma már úgy gondolom, ez így természetes. Mondhatnám ...

Az állhatatosságról

Reggeli gondolat-ébresztő: Akár azt hiszed, hogy menni fog, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. (Henry Ford) Ez az életmódváltással is így ...

Igazad van

Mit jelent valóban változtatni? Nem csak más élelmiszert választani – hanem időnként átgondolni, hogy mi van a választásaink mögött. A Szokásformáló sorozatom ...

A kovászos kenyér