Hétköznapi gondolatok, inspirációk, dünnyögések

Étrendi toxinok

A legtöbb magféle, gabona és álgabona, csonthéjas és hüvelyes különféle, az ételekben természetesen előforduló toxint, vagyis antitápanyagot tartalmaz, melyek olyan vegyületek, amelyek megakadályozzák bizonyos tápanyagok felszívódását a szervezetben, így potenciálisan terhelhetik az emésztőrendszeredet. Ezek a természetes toxinok csak a beleid számára tűnnek rosszfiúknak: ők a növény védekezőképességét segítik a baktériumokkal, penészspórákkal szemben.

Hogy számodra okoznak-e tüneteket, az a megfelelő előkészítésen, illetve az általános egészségi állapotodon és az elfogyasztott mennyiségen múlik, azonban bizonyos egészségügyi állapotokban még így is kerülendőek.

Hacsak nem vagy autoimmunitásban érintett, illetve érzékeny rájuk, elhagynod nem kell ezeket a tápanyagdús ételeket, hiszen 4-8 órás, vagy egész éjszakás áztatással, illetve csíráztatással nagyrészt eltávolíthatod a természetes toxinokat belőlük.

Bár az egész megszokás kérdése, tény, hogy ez azért mindenképpen hosszabb előkészületet igényel tőled, nem elegendő csupán kinyitnod egy mandulával vagy dióval teli zacskót, amit leveszel a boltok polcairól.

Hogy egyszerűbb legyen az életed, és jó hírekkel is szolgáljak, azért akadnak olyan magfélék, amelyeket nem szükséges áztatnod ahhoz, hogy a funkcionális étkezés szabályainak is megfelelj. Melyek ezek?

  • A kesudió,
  • a paradió,
  • a fenyőmag,
  • a pisztácia,
  • a makadámiadió,
  • és a kendermag.


Olvasnál még Napi Csandimentort?

Reggeli gondolat – ébresztő: Az emberek önjavító, öngyógyító lények. Csak a megfelelő körülményeket kell megteremtenünk, egy időre magunkra koncentrálni, ahelyett, hogy folyton ...

Tengelyben maradni

Beszéljünk kicsit a “csaló” étkezésről! Ismerős a helyzet? Amikor csak még ezt a kevés sütit eszed meg, mert az a néhány falat ...

Vigyázat, csalunk!

Néhányan most tovább álltak. Bár természetes része ez minden útnak, engem mégis elbizonytalanított egy pillanatra. Ám végül megerősített abban, hogy akkor is ...

Mennek és maradnak

Bár meglehetősen riasztónak hangzó diagnózis, azt viszonylag kevesen tudják, hogy ez az állapot a teljes népességet tekintve csupán a jéghegy csúcsa. Általában ...

Cöliákia

Most, hogy pihentem, regenerálódtam, beszéljünk egy kicsit a konzisztens alvási időről. Magam is küzdök vele időről időre, mert valóban nem egyszerű menet ...

Újra itt

Amikor a koleszterinszintedről van szó, fontos megkülönböztetned az HDL és a LDL koleszterintet. Mindkettőre szükséged van természetesen, ám a HDL koleszterint hívják ...

Koleszterin