Hétköznapi gondolatok, inspirációk, dünnyögések

Egy pohár víz kell

Tudtad, hogy nem csak bélrendszeri problémákat okozhat az esetleges folyadékhiány, de feszültségre, ingerültségre, fáradékonyságra, túlevésre, vagy akár depresszív gondolatokra is hajlamosíthat?

Sokszor, amikor elmerülünk a negatív érzések tengerében, azt gondolva, hogy körülöttünk minden a feje tetejére állt, lehet, hogy elegendő lenne csupán egy pohár vizet meginnunk ahhoz, hogy tisztábban lássunk.

Régebben írtam már ugyan a folyadékfogyasztás fontosságáról, azonban nem lehet eleget ismételni, hogy következetesen, nap mint nap figyelj rá.

  • Napi 6-8 pohárnyi tiszta, szűrt víz elfogyasztásával megfelelően tudod hidratálni magad, támogatod a veséid működését is, feltéve, hogy emellett a zöldségek – levelesek, színesek és kénesek – is változatosan és bőségesen szerepelnek az étrendedben.
  • Étkezésekkor lehetőleg ne igyál, különösen olyankor, amikor húst is fogyasztasz. A folyadékfogyasztásodat igyekezz az étkezések közé, azoktól elkülönítve időzíteni.
  • Fontos, hogy ne egyszerre, sietve dönts le több pohárnyi vizet, amikor épp eszedbe jut, mert ezzel nem a sejtjeidet fogod hidratálni, nagyrészt csak átfut rajtad.
  • Ügyelj arra, hogy a nap folyamán elosztva idd a folyadékot és az esti órákban már ne terheld magad. Hiszen ki szeret éjszaka a wc-re rohangálni, nem igaz?
  • Sokakat zavar a pohárból ivás, én is így voltam vele. Ha te is ezzel küzdenél, egy szélesebb szájú palackból valószínűleg könnyebben fog csúszni.
  • A műanyag palackok helyett részesítsd előnyben az üvegpalackokat. Épp elegendő mikroműanyaggal kell nap mint nap megküzdenie a szervezetednek enélkül is.
  • Ha hajlamos vagy elfeledkezni a napi rohangálásban a folyadékfogyasztásról, beállíthatsz magadnak egy óránkénti emlékeztetőt is, hogy legalább néhány kortyot igyál ilyenkor.
  • Még egy könnyítés: egy csésze tartalmas húsleves vagy alaplé, esetleg zöldleves, vagy gyógynövénytea elfogyasztásával is ki tudsz váltani egy-egy pohár vizet.

Indításként akár rögtön kezdhetnéd már ma reggel is egy pohár tiszta, esetleg citromos vagy limeos vízzel a napodat. Egészségedre!



Olvasnál még Napi Csandimentort?

Tudod, mi az oka annak, hogy a depresszív állapotok kezelésében gyakran több eredményt lehet elérni étrendi változtatással, mintsem antidepresszánsok bekapkodásával? A válasz ...

Bélagy

Csodálatos tested valamennyi sejtje óramű pontossággal működik. Ha egy sejt nem teszi a dolgát, hanem céltalanul lődörög benned, az előbb-utóbb elpusztul, esetleg ...

Hogyan tervezz?

Reggeli gondolat-ébresztő: „Életed legszebb évei azok, amikor eldöntöd, hogy a problémáid a tieid. Nem okolod az anyádat, a környezetet, az elnököt. Észreveszed, ...

Most kezdődik el

Azt tudtad, hogy a kristálycukor (ami egyébként az előkelő szukróz néven található a csomagolásokon) egy glükóz és egy fruktóz molekulából álló diszacharid? ...

Mese a cukorról

Ismét ételfotó, ahogy ígértem. És egy halk megjegyzés mellé, amin érdemes eltűnődni pár pillanatig. Az efféle tartalmak – ahogy ezt jeleztem is ...

Figyelem a tányérokon

Annyiféle – nem a hálószobádba való inger – befolyásolhatja az éjszakai pihenésedet… Fények, zajok, túlzott meleg, kütyühasználat… mind-mind zavarhatják a mély alvást. ...

Szabad a gazda?