Hétköznapi gondolatok, inspirációk, dünnyögések

Töltődés, Róma

Egy kis időre eltűnök, mert a pihenésnek van most itt az ideje.

Minduntalan küzdök, elsősorban magammal, hogy lehetőség szerint minden hétköznapon új, minél többek érdeklődésére számot tartó bejegyzést osszak meg veletek. Abból, amit tudok, ahol jelenleg tartok, ami igazán én vagyok. Nem tőletek elvárás ez, tudom, elsősorban magamtól. Mindeközben kapálódzok az AI segítsége ellen, makacsul hiszem, hogy engem, a kreativitásomat, a saját, őszinte hangomat nem kapja meg tőlem egykönnyen.

Szóval, most egy kicsit pihenek. Töltődöm, hogy ismét tudjak adni. Olyan helyen, ahova immár 13 esztendeje visszavágyom. Addig pedig, ha mégis egy kis Csandimentor-hiányotok adódna, a honlapomon több, mint 350 posztot, napi bejegyzést, receptet és könyvajánlót találtok. Nektek készült, szeretettel, böngésszetek benne, használjátok. Néhány nap múlva újra itt leszek. És ha már kreativitás: készülök némi meglepetéssel is hamarosan.



Olvasnál még Napi Csandimentort?

Áldott Húsvétünnepet mindenkinek! Pihenjetek, töltődjetek, egyetek és legyetek jól, öleljetek, szeressetek! Csandimentor ...

Húsvét

Van úgy, hogy nem kíván az ember húst időnként. Az állati fehérjeforrás persze nem csupán színhúst jelenthet egy funkcionális étkezésben, hiszen fülétől ...

Vegán napok

Most, hogy pihentem, regenerálódtam, beszéljünk egy kicsit a konzisztens alvási időről. Magam is küzdök vele időről időre, mert valóban nem egyszerű menet ...

Újra itt

Bármiféle tünettel is küzdesz jelenleg, az minden esetben valamiféle funkciózavart jelez a szervezetedben. Ezeket a funkciózavarokat végsősoron valamiféle krónikus stressz okozza, aminek ...

Életmód program

Tart még a júliusi forróság, továbbá támadnak az irónok, tehát kéretik kellő humorral kezelni a mai bejegyzésemet – elkeseredés helyett. Rémségek kicsiny ...

Rémségek kicsiny boltja

Sokszor lehet olvasni étkezési tanácsadóktól, hogy egyél kevesebbet, mozogj többet, ha fogyni akarsz. Kalóriadeficit, igaz? Ez általában helyes megközelítésnek tűnhet, de korántsem ...

A kalóriadeficitről