Az ADHD mögött meghúzódó szuperérzékenység árnyoldalairól már volt szó korábban.
Ha szuperérzékeny vagy, azt felfoghatod úgy is, mint valami értékes ajándékot. A kiemelkedően szenzitív emberek ugyanis, akiknek hatalmas, kihegyezett radarjaik (hű, de szép képzavar!) vannak a mások iránti empátia, együttérzés és odafigyelés terén, sokkal mélyebb kapcsolatokat tudnak kialakítani, mert érzékenyebben reagálnak a körülöttük lévők érzéseire, fájdalmaira. Nem meglepő hát, hogy sokan közülük segítő hivatást választanak. (Ha eddig nem derült volna ki számodra, a posztíró is veszettül küzd időnként az elemekkel.)
És ez az előny még nem minden. Hiszen a művészetek, a kreativitás és a spiritualitás terén is kimagasló lehet az a fajta érzékenység, amivel meg vagy áldva. Finomabban érzékelheted a világot, annak rezdüléseit és nem csupán a magad, de mások hangulatát is. Lehet tehát ez egy igen komoly erőforrás is, persze, csak akkor, ha megtanulod, hogyan használd megfelelően.
Felmerülhet benned a kérdés, hogy szükséges-e – és ha igen, milyen mértékben kell – kezelni a szuperszenzitivitást. Erre leginkább úgy tudnék válaszolni, hogy abban az esetben és olyan mértékben, ha a környezeteddel, illetve a saját belső egyensúlyoddal való birkózás a mindennapjaidban is nehézségeket okoz számodra. Ez az állapot ugyanis nem feltétlenül probléma – bár ha uralkodik feletted, könnyen azzá válhat -, inkább egyéni tulajdonság. Fontos azonban annak a kitapasztalása és alkalmazása, ahogy megvédheted magad az érzelmi túlterheléstől. Ez a túlterhelés ugyanis – és itt már szerintem nem fogok szerintem neked újdonságot mondani – a krónikus stressz melegágya.
Együtt járhat olyan, folyamatos feszültséggel és készenléti állapottal, amikor egy egyszerű érdeklődő kérdésre is rögtön magas C-ről indítod a választ. Hát még akkor, ha finoman rámutat valaki egy esetleges tévedésedre!
Tudod mit? A következő bejegyzésben innen folytatjuk.