Hétköznapi gondolatok, inspirációk, dünnyögések

Gyors ebéd

Mi van most a tányéromon? Ezúttal ebéd. És bármennyire is összetettnek tűnik, előre tervezve csupán néhány perc lesz neked is elkészíteni. Lássuk, miből áll!

Marinált édeskömény saláta. Egy nagy fej édesköményt vékony karikákra vágtam, két kanál olívaolajjal locsoltam, sóval, borssal ízesítettem, belefacsartam egy óriási, lédús citrom felét és az egészet jól átforgattam. A tetejét megszórtam az édeskömény apróra vágott zöldjével. Négy adagnyi lett belőle.

Hagymás-ecetes krumplisaláta. 5-6 db, közepes méretű, sárga héjú burgonyát választottam hozzá. Igyekeztem nem szétfőzni, ami hellyel-közzel sikerült is. 2 fej lilahagymát meghámoztam, felaprítottam és a karikára vágott, főtt krumplival üvegtálba rétegeztem. Az öntetbe tisztított víz, almaecet, só, bors és vegyes, apróra vágott, szárított vadnövény került. Szintén négy adagnyi lett belőle.

És most jön az, amitől ez az ebéd tényleg gyors. Mindkét saláta titka az idő. Kellemesen összeérnek az ízek, ha már előző nap elkészíted őket és jólnevelten a hűtőben várakoznak. Ráadásul azzal a boldog tudattal fekszel le, hogy a másnapi ebéded (esetemben pedig még a következő napi reggelim) nagy része már kész is van.

A vegyes zöldsaláta ezúttal bolti volt – szerencsére ott is lehet már bio minőséget kapni.

A tengeri hal sütőben sült, sóval, borssal, egy kevés fokhagymával, egy kevés citrommal, olívával és a kedvenc, szárított allgäui vadnövény keverékemmel, nem egészen 20 perc alatt.

A tányéromon ugyan nem szerepel, de nem lennék őszinte, ha nem vallanám be: kisebbik lányom és fiam aznap sushit ebédelt, amiből két darabot én is megkóstoltam. És titokban – nem hangosan, nehogy elkiabáljam – igencsak örülök, hogy ők, akik halat egyébként bottal sem piszkálnának meg, egyre többször voksolnak mostanában erre a tengeri finomságra.



Olvasnál még Napi Csandimentort?

Áldott Húsvétünnepet mindenkinek! Pihenjetek, töltődjetek, egyetek és legyetek jól, öleljetek, szeressetek! Csandimentor ...

Húsvét

Te rabja vagy a szokásaidnak vagy formálója? Saját példámból tudom, hogy 45 év felett, amikor kamaszokkal vagy már kirepülés előtt álló gyerekekkel ...

Rabja vagy formálója?

Már csak egy kategóriával maradtam adós számodra a zöldségek közül, a színesekével, ahova az a bizonyos paprika és a paradicsom is tartozik. ...

Színes zöldségek

Reggeli gondolat-ébresztő: A flow soha nem lehet a cél – csak eredmény lehet. (Csíkszentmihályi Mihály) ...

Flow

Ahogy tegnap már említettem, a bélrendszered egészségét, vagyis a mikrobiomodat számos tényező károsíthatja. Ma a cukorról, a vízről és a különféle gyógyszerekről, ...

Gyulladásfokozók

Magadat megbetegíteni nem csak ultrafeldolgozott ételekkel tudod. Az emocionális toxinok olyan ravaszul kúsznak a bőröd alá, cseppenként adagolva a mérget, hogy gyakran ...

Hétköznapi toxinjaink