Hétköznapi gondolatok, inspirációk, dünnyögések

Vegán napok

Van úgy, hogy nem kíván az ember húst időnként. Az állati fehérjeforrás persze nem csupán színhúst jelenthet egy funkcionális étkezésben, hiszen fülétől a farkáig fogyasztjuk ezeket az alapanyagokat.

Én azonban most ennél messzebbre szeretnék kalandozni – első körben – január folyamán. Heti két napon igyekszem reggeltől estig kizárólag teljes értékű növényi forrásokat felhasználva megtervezni az étrendemet, összeegyeztetve mindezt mind a cirkadián támogató étkezéssel, mind pedig a tavalyi év elején megjelent, módosított AIP ajánlásokkal is.

Nem fogok vegánná válni, nem tervezem. De izgalmas út lesz ez, megvizsgálni, miben válik hasznomra majd ez a kaland. Meglehet, hogy azon hozzám fordulók számára is hitelesebb leszek ezáltal, akik jelenleg vegán irányzatot követnek, ha a saját tapasztalatom is hozzájárul a tudásomhoz.

Ha pedig valaki a módosított AIP protokoll iránt (is) érdeklődne, szeretettel ajánlom neki böngészésre Havancsák Izabella mentortársan Egyszerű AIP oldalát.

És a mai reggelim: zöldséges, áztatott köles zöldborsóval és vegyes salátával.



Olvasnál még Napi Csandimentort?

Gyengéd méregtelenítés – de kell ez nekem egyáltalán? A tested folyamatosan méregtelenít. Éjjel-nappal. Mégis, egyre többünk szervezete túlterhelt – hormonális gondok, fáradtság, ...

Gyengéd méregtelenítés

Szép kis hármas. De vajon tudod-e, mi a hasonlóság köztük? A válasz roppant egyszerű: egyikük szervezete sem képes C-vitamint előállítani. Bár kétségkívül ...

Mentor, makákó, tengerimalac

Halas nap. Tápiókalisztbe forgatott, sült lazackockák egy hatalmas adag saláta tetején. A vegyes levelek közt retek, lilahagyma és tepsiben sült édesburgonya kockák ...

Megint halat

Annyiszor újrakezdtem, átgondoltam, másképp tettem dolgokat, mint korábban. Mivel a folyamatos változásom jogát fenntartom, ma már úgy gondolom, ez így természetes. Mondhatnám ...

Az állhatatosságról

Tegnap éjjel nem aludtam jól. Általában villámgyorsan elalszom villanyoltás után, most azonban sokáig forgolódtam. Talán már te is tapasztaltad, roppant csalóka ilyenkor ...

Adrenalinkobold

Reggeli gondolat-ébresztő: Légy hálás azért, hogy itt vagy, bárhol tartasz. Nem ítélheted el magad, csupán azért, mert nem jutottál el idáig hamarabb. ...

Vannak kanyarok