Hétköznapi gondolatok, inspirációk, dünnyögések

Homeosztázis

A funkcionális egészségfejlesztés alaptézise, hogy amikor a sejtjeid egészségesek, akkor a szervezeted magasabb szintű szerveződései (vagyis a szöveteid, a szerveid és a szervrendszereid) is egészségesek lesznek. Ezt hívjuk homeosztázisnak. A sejtjeid egészségét leginkább három tényező befolyásolja:

Itt van ugye a genetikád, ami nagyjából 5-10%-ot jelent. Nem olyan kevés ez, de azért nem is annyira sok, hogy mindent erre fogjunk. Pedig milyen könnyű is lenne, nem igaz?

Aztán az epigenetika. Vagyis tulajdonképpen minden, amivel körbeveszed magad, ami ilyen módon hat rád fogantatásod óta, kívül-belül. Többek között az étrended, értékrended, gondolkodásmódod és hiedelmeid, környezeted, de még a születésed módja is.

Végül pedig a mikrobiomod, ami nem kizárólag a bélrendszered állapotát jelenti, és amiről mostanában rengeteget hallhatsz. Ennek az összetétele és diverzitása a sejtjeid kommunikációjára van hatással, ezáltal pedig, értelemszerűen a sejtjeid működésére is.

Már ennyiből is nyilvánvaló, hogy csupán az étkezésed megváltoztatásával – adott esetben egy-egy étel vagy ételcsoport elhagyásával – még korántsem meríted ki a benned rejlő, gyógyító lehetőségek tárházát.

Apropó, lehetőségek: megkérdezhetem, hogy aludtál?



Olvasnál még Napi Csandimentort?

„Minden betegség funkciózavart jelent. Épp ezért, minden kezelés akkor a leghatékonyabb, ha a funkciózavar rendezésén alapszik, és ezt a megközelítést úgy bátorkodom ...

Ha leásunk a gyökerekhez

Alvástámogatás étellel? Mielőtt étrendkiegészítők után nyúlnál (vagy legalábbis mellettük), nézz először a tányérodra. A tengeri herkentyűk – különösen a kagylók, rákok és ...

A pesche nem pesce

Tapasztalhattátok, hogy funkcionális életmód mentorként többféle témában osztok meg gondolatokat, stratégiákat, tudnivalókat ezen az oldalon. Öt csapásvonal mentén tudok együttműködni a hozzám ...

Most ti jöttök

Hallottál már az úgynevezett betegségelőnyről? Tudod, arról a dologról beszélek, amikor egy számodra fájdalmas testi vagy mentális állapotot valami miatt mégiscsak fenntartasz, ...

Betegségelőny

Halas nap. Tápiókalisztbe forgatott, sült lazackockák egy hatalmas adag saláta tetején. A vegyes levelek közt retek, lilahagyma és tepsiben sült édesburgonya kockák ...

Megint halat

Ma reggel, amikor a szokásos, ébredés utáni mocorgásomat végeztem a Pacsnikutyával való, reggeli egészségügyi séta előtt, az motoszkált a fejemben, amiről már ...

Egy kicsi mozgás