Azt tudtad, hogy a kristálycukor (ami egyébként az előkelő szukróz néven található a csomagolásokon) egy glükóz és egy fruktóz molekulából álló diszacharid? Ennek a diszacharidnak, amikor elfogyasztod, a két komponense rövid időn belül szétválik, glükózra és fruktózra. A glükózra persze szükséged van, hiszen ő a sejtjeid energiaforrása, de lássuk, mi a helyzet azzal a fruktózzal?
Nos, a fruktóz talán szépen hangzik, mindaddig, amíg természetben is előforduló formáira, a gyümölcsökre gondolsz, hiszen a bennük található rostok lassítják a felszívódást, ezáltal a májad terhelése is csökken. Különösen akkor, ha a mellé elfogyasztott némi zsiradékkal, fehérjeforrással egészen andalgósra fogod ezt a folyamatot. Amikor azonban nagyobb mennyiségben tolod magadba, annak jelentős részét, mindegy egyharmadát a májad fogja elhappolni. Persze az ő műhelyében nem csak úgy, ukk-mukk-fukk fog energiává alakulni, de nem ám! Ha túl sok van belőle, a feleslegből zsírt készít neked belőle. Azt hiszem, ez a legtöbbünk számára ez nem olyan nagy öröm, hiszen hosszú távon megágyazunk vele a máj- és szívproblémáknak, a csípőben vállasodás tendenciájáról már nem is beszélve.
Itt egy süti, ott egy nasi, amott egy kis feldolgozott étel és csak gyűlik, gyűlik a sok lipidmolekula – akarom mondani, zsír bennünk, rajtunk. Nagyobb mennyiségben pedig a fruktóz már képes téged más módon is átverni.
Volt már esetleg veled olyan, hogy egy szelet édességnél nem tudtál megállni? Íme, a magyarázat. Az addikción túl ugyanis még a jóllakottság érzetedért felelős leptinhormon termelését is összezavarja az a fránya fruktóz. Ez pedig egy olyan ördögi körhöz vezet, amit meglehetősen nehéz leállítani.
Hát, ezért (is) fontos és nem csupán úri hóbort a címkeolvasás és a feldolgozott ételek minél messzebbről való elkerülése.