Van egy helyes hölgy a házunk mögötti árnyas piazzán, akitől rendszeresen vásároljuk a zöldséget-gyümölcsöt. Közvetlenül egy régi, a XVI. században újjáépített, Boldogassszonynak szentelt plébániatemplommal szemben kínálja a portékáját, már messziről halljuk a buongiornot, amikor Pacsnikutyával reggelente arra sétálunk.
Ezen nyugodt, csendes helyen, ahonnan pedig néhány lépésnyire már turisták nyüzsögnek, gyakran vannak más termelők is, akik érlelt sajtot, joghurtot, kefírt árulnak, békés eklektikában a régiségárusokkal.
Itt, ezen a téren, az említett hölgy a pultja alól házi tojással, húsfélékkel is ellát minket. Hol pancettába tekert csirkemell, hol házi vágásból való sertéshús, csirkeszárny – amiből remek alaplé készül – vagy épp egy fél csirke várakozik ránk a hűtőládájában. Élvezzük a gondoskodást.
Gyakran eszünkbe jut, hogy alig nyolc hónappal ezelőtt még teljesen más volt az étrendünk, akkor, Írországban a bárány, a marhahús volt a helyi forrásból hozzáférhető, gyökérzöldségekkel, kelfélékkel, bogyósokkal kiegészítve. Sokat változott az életünk a költözés óta, ahogy az étrendünk is.
A vörös húsokat felváltották a szárnyasok, a halak és a tenger gyümölcse, a zöldségek és gyümölcsök is inkább az évszaknak megfelelő, mediterrán választékot tükrözik. Jól van ez így. Lassan, ahogy telik az idő, egyre inkább mi magunk is belesimulunk a változásba.