A legutóbbi bejegyzés után ma ismét kérdezek: vajon miért olyan nehéz valóban elindulnod a változás útján? Az egyik leggyakoribb akadály, amivel újra meg újra találkozom, az, hogy az életmódváltást projektként kezeljük. Van eleje, közepe, és optimális esetben boldog vége. Mint egy jól megírt mese, lovaglás a naplementébe.
Újabb terv, újabb kihívás. Egy újabb teendőlista.
Összeszorított fogakkal csinálod, miközben a fejed majd szétrobban – mert úgy tűnik, minden csak arról szól: mit egyél, mit ne egyél, hány percet mozogj, hány pohár vizet igyál… és a többi. Hát csoda, ha alig várod már, hogy végre szabadon azt (t)ehesd, amit igazán szeretnél?
Bár ezek fontos részletek, azért hadd kérdezzek valamit:
- Szerinted milyen élet az, ahol csak a tányérod nézed, a kalóriákat számolod, a makrókat figyeled – de közben nem veszed észre, milyen érzésekkel ülsz le enni?
- Milyen élet az, ahol a napi mozgás csak kipipálandó feladat, nem pedig annak ünneplése, hogy képes vagy rá?
- Milyen élet az, ahol az egészségedről szóló beszélgetésekből kimarad a napjaid ritmusa, a kapcsolataid minősége, az önbecsülésed, vagy épp a gondolataid tisztasága?
Őszintén: tényleg ilyen életet szeretnél?
Úgy gondolom, nem egyetlen részletet kell megjavítani, hanem az egész embert kell látni. Az egész történetét – a láthatót és a láthatatlant is.
Az én megközelítésem ezért más. Nem csak az érdekel, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz. Érdekel az is, hogyan telnek a napjaid. Hogyan bánsz önmagaddal. Milyen mentális és érzelmi gátak tartanak fogva. Milyen belső toxinok mérgezik az életedet úgy, hogy talán már észre sem veszed.
Amikor valaki személyes mentorálásra jön hozzám, nem egy újabb étrendet vagy edzéstervet kap kézhez. Egy új nézőpontot kezdünk együtt építeni. Egy másik életminőség és szokásformálás alapjait.
De erről majd bővebben a következő bejegyzésben. Addig is hadd kérjelek meg: ma figyeld meg magad! Ne csak azt, mit teszel, hanem azt is, milyen hangon beszélsz magadhoz.