Hétköznapi gondolatok, inspirációk, dünnyögések

Esti rutin

Tegnap a reggeli rutinomról meséltem egy kicsit, most pedig az elalvás előtti szokásaimat szeretném megosztani veled, amelyek napról napra finomodnak, formálódnak. Bár néha akadnak visszaesések – hiszen emberből vagyok, és nem egy lakatlan szigeten élek –, van már egy bevált menetrendem arra, hogyan készülök az elalváshoz.

Az esti séta előtt próbálok már elszakadni a számítógéptől és a telefontól, hogy a nap végi lelassulást támogassam. Ebben nagyszerű segítséget nyújt egy kis könnyű jazz vagy klasszikus zene, illetve a gyertyafény hangulata. Zuhanyzás és némi pipere után rendszerint magnéziumos lábfürdőt veszek, amit egy lazító talpmasszázs követ – igen, minden este!

Elalvás előtt még olvasok néhány oldalt, majd általában meditációval fejezem be a napot.

És a kihívások? Hetente egyszer egy esti tanfolyamom bizony egyelőre még jócskán belenyúlik ebbe a rutinba. Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján pedig úgy döntöttem, hogy este fél hét után már nem nézem meg az üzeneteimet. És most ezt próbálom következetesen betartani.
Neked milyen nehézségeid vannak az időben való lefekvés kapcsán? Hogyan próbálod kezelni őket?



Olvasnál még Napi Csandimentort?

A húsvéti trakta után valószínűleg sokunkra ráfér egy kis ízletes bélregenerálás. A gyógyító alaplé helyreállítja az esetlegesen sérült bélnyálkahártyát és a benne ...

Húsvét után

Tudod, mi az oka annak, hogy a depresszív állapotok kezelésében gyakran több eredményt lehet elérni étrendi változtatással, mintsem antidepresszánsok bekapkodásával? A válasz ...

Bélagy

Sokaknak talán kis lépés, nekem azonban óriási. Már 10 országból követitek és olvassátok a honlapomat. Köszönöm. Igyekszem rászolgálni a bizalomra. ...

Mérföldkő

Egy – Pacsni által már kissé leharcolt – polifoam a hálószobánk padlóján. Súlyzó, félkilós, inkább olyasféle (hogy egy régi, kedves edzőbarátomat idézzem) ...

Pacsi, Einstein!

Magadat megbetegíteni nem csak ultrafeldolgozott ételekkel tudod. Az emocionális toxinok olyan ravaszul kúsznak a bőröd alá, cseppenként adagolva a mérget, hogy gyakran ...

Hétköznapi toxinjaink

Az étkezéssel bevitt, krónikus gyulladást okozó és fenntartó toxinok utolsó, harmadik részét hoztam mára. Glutén  A gluténtartalmú ételek fogyasztásakor a szervezetedben azonnal ...

Glutén és szója