Nem a végtelen rohanás, a megfelelés kényszere a természetes állapotunk. Az igazi pillanatok azok, amikor mélyen kapcsolódhatunk a természettel, amikor a paraszimpatikus idegrendszerünk a pihenésre, gyógyulásra és megújulásra hangolódik. Ez az az idő, amikor önmagunkra találhatunk, és feltöltődhetünk.
Most, augusztus utolsó heteiben, miért ne adnál egy esélyt te is magadnak, hogy megtapasztald ezt az érzést? Nem minden reggel adatik ilyen lehetőség, de amikor igen, balgaság hagyni, hogy elillanjon. Én is küzdök ezzel nap mint nap.
Az idei nyár ugyanis kicsit zűrös volt számunkra – sok vendég járt nálunk (ezzel is jár tengerparton élni). De ezen a héten végre mi is nyaralunk. Ma reggel tehát leveszem a szandálomat, és mezítláb lépkedek a harmatos fűben, a teraszon és a zsályabokrokon túl, a kerti padig. Beleszippantok a friss hajnali levegőbe, és átölelem a vén cseresznyefa göcsörtös törzsét.
Ezen a héten kicsit rövidebb posztokkal ugyan, de itt leszek, miközben figyelem, tanulom a saját határaimat, igyekezve megtartani a belső egyensúlyt. Erre van most szükségem.