A következő néhány írás azért született, hogy könnyebb legyen megértened – és igen, időnként elviselned is – másokat vagy épp önmagadat. A figyelemhiány-zavarral (ADHD-val) élő felnőttek és gyerekek nem betegek. Nincs rajtuk bélyeg, te se tegyél rájuk: ők egyszerűen csak kicsit másképp működnek. Érzékenyek, gyakran túlságosan is. A szuperérzékenység, mely az esetek nagy részében a figyelemhiány hátterében áll, tulajdonképpen az érzelmek allergiája.
Azzal mindenki tisztában van, hogy allergiák esetében a szervezet egy túlzott immunválaszt ad: adott esetben olyan, viszonylag ártalmatlan anyagra is, mint például egyes ételek, ételcsoportok: a magvak, a tojás vagy a csucsorfélék, vagyis a paprika, paradicsom, padlizsán és a burgonya. Az allergiás tünetek rendkívül szerteágazóak, lehetnek bélrendszeri, bőr-, vagy idegrendszerre hatóak is köztük.
Most képzeld el, hogy a szuperérzékeny emberek nagyjából ehhez hasonló intenzív érzelmi vagy fiziológiai reakciókat élhetnek meg olyan helyzetekben, amelyek mások számára kevésbé stresszesek vagy netán teljesen jelentéktelenek tűnnek. Egy erősebb hang, gesztus, érzelmi traumapontjukra tapintó szavak, mondatok… És mintha a lelkük csalánba nyúlt volna. Márpedig az érzelmekre bajos kesztyűt húzni.
Ezek a megélt reakciók igen változatosak: lehetnek mentális, érzelmi, de akár testi szintűek is, és hasonlóan az allergiákhoz, folyamatos „kitettség” esetén krónikus stresszhez, kimerültséghez vagy egészségügyi problémákhoz vezethetnek.
Ám nem minden fekete-fehér. Ennek az állapotnak ugyanis bőven vannak pozitívumai. Ezekről a következő bejegyzésben fogok beszélni.