Már korábban is említettem ezt a jelenséget, de mostanában egyre gyakrabban találkozom vele. Nyilván nem véletlen, hisz széles rajongótábora van. Nekem pedig talán pont az a dolgom, hogy egy kicsit hosszabban írjak róla, ahelyett, hogy csendben befonnám tőle a szemöldököm. Ami különben sem állna túl jól.
Egyre gyakrabban hallani azokat az önjelölt „szakértői” hangokat, akik azt állítják: kizárólag a kalóriadeficit számít. A fogyást – ami sokak számára személyes, sőt fájdalmas téma, egyéni történetekkel átszőve – úgy állítják be, mintha holmi egyszerű matematikai képlet lenne:
Egyél kevesebbet, akkor úgyis fogyni fogsz. Vagy ha nem, akkor valamit rosszul csinálsz.
Ha szigorúan nézzük, van ebben igazság: ha kevesebbet eszel, mint most, valóban elindulhat a fogyás.
De ez az üzenet veszélyesen leegyszerűsítő, és több ponton is szakmai csúsztatásokat tartalmaz. A szemlélet ott hibázik nagyot, hogy nem mondja el: a fogyás nem egyenlő az egészséggel. Hozzájárulhat, de önmagában nem garancia rá.
Ez a nézőpont figyelmen kívül hagyja továbbá:
- az emésztésed működését,
- a bélflórád egyensúlyát,
- az esetleges vércukorszint-ingadozásokat,
- gyulladásos folyamatokat, méregtelenítési problémákat
- a tápanyaghiányokat, felszívódási zavarokat
- és a hormonrendszered állapotát.
Azt sem kérdezi meg: mi történik AZUTÁN, hogy végre lefogytál? Vagy: milyen áron történik mindez?
Ráadásul ez a gondolkodás könnyen megterhelő lehet mentálisan is – főleg, ha épp egy olyan életszakaszban vagy, ahol állandóan azt érzed: „valamit még mindig nem csinálok jól, hiszen nem változik semmi.”
Miközben lehet, hogy épp a túlzott stressz, a kialvatlanság vagy a kimerültség akadályozza meg a valódi változást.
Kalóriában talán hasonló egy gyors szendvics kukoricalisztes kenyérrel, margarinnal és „light” felvágottal, mint egy színes, friss zöldségekből, minőségi fehérjéből és jó zsírokból álló, tápláló étel.
Kalóriában talán igen.
De az egyik sejtszinten is táplál.
A másik? Legfeljebb megvonással operál.
Lehet persze ugyanabból kevesebbet enni. Szíved joga, hogy a menzán csak a krumplis tésztád felét edd meg. De mi van, ha pont ez az „ugyanaz” tartja fenn a benned lévő egyensúlytalanságot?
Lehet helyettesíteni folyton, „mentestésztázni” minden étkezésednél. De mi van, ha ezzel éppen a tested valódi szükségleteit nyomod el hosszú távon? Mi történik, ha pont ez veszi el a „helyet” a szükséges tápanyagoktól?
A táplálkozás – és akkor még az életmódváltás egyéb vonatkozásairól nem is beszéltünk – nem csupán akaraterő kérdése. Most hirtelen azok az iskolai feladatok jutottak eszembe, ahol egy tölcséren bedobtunk egy számot, a gép elvégzett rajta egy műveletet, és kijött a végeredmény.
De te nem egy bioborítású gép vagy. A tested nem választható külön a lelkedtől. Vagy hát igen, de ez esetben a fogyás kérdése vajmi kevéssé foglalkoztat majd.
A valódi, tartós változás mindig belülről indul:
- az idegrendszeredből,
- a hormonális állapotodból,
- az emésztőrendszeredből,
- az élethelyzetedből,
- a kapcsolataidból,
- abból, ahogyan bánsz magaddal – és abból is, amit már feldolgoztál.
Ez a téma nagyon nem egyszerű. És nem is kell annak lennie.
Épp emiatt érzem azt, hogy nagy felelőtlenség eladni úgy, mintha létezne egyetlen, mindenkire érvényes igazság, méghozzá az, ami az én igazságom.
A kalóriadeficitról itt olvashatsz még, más aspektusból.