Hétköznapi gondolatok, inspirációk, dünnyögések

Stir fry

Reggeli vagy ebéd? Hát, ha engem kérdezel, mindegy is.

A napokban arra döbbentünk rá, hogy míg Írországban rengetegszer volt terítéken, az utóbbi időben viszonylag ritkán készítettük egyik kedvencünket. Pedig végtelenül egyszerű, azt használod hozzá – jó vicc, mást nem tudsz – ami van nálad otthon, szóval maradék zöldségeket.

Ezen a tányéron éppen kilencféle zöldség öleli körbe az egyszerűen sóval, borssal fűszerezett csirkehúst. spenót, vöröshagyma, fokhagyma, brokkoli, szárzeller, sárgarépa, fehér és sárga édesburgonya, sárgarépa. Csirke helyett használhatsz hozzá akár marhát, vagy kacsát is, ha kicsit több időd van.

Csak rázd és pirítsd wokban, vagy nagyobb serpenyőben. Kiegészítésképp vegyes radicchiot, egy kanálnyi rizst tettem mellé és balzsamecettel öntöztem.

A tányéron látható mennyiség persze nem csupán egy főre készült (és nem is feltétlen hétfőre).

Ha a stir fryban lévő szénhidrátmennyiség a napszak függvényében kevésnek bizonyul számodra, egy kevés rizst, kölest vagy quinoát te is tehetsz mellé. Egs!



Olvasnál még Napi Csandimentort?

Ez a hétvége már a pihenésé. Történt ugyanis, hogy végigcsináltam, levizsgáztam. Így utólag gyorsan elrepült, de nem volt könnyű ez a két ...

Megcsináltam!

Olyan ételek, amelyek természetes táplálékkiegészítőként is funkcionálnak a tányérodon. Az egészséges bélműködésed szempontjából nélkülözhetetlenek, azonban, ahogy a kapszulában szedett táplálékkiegészítők szedését, ezeknek ...

Tudod, hogy mik azok a szuperételek?

Ma arról szeretnék beszélni neked, hogy tápanyagban gazdag, valódi ételeket tartalmazó, toxinmentes étkezéseid mellett, melyek egészséges zsírokat és fehérjéket, valamint biztonságos szénhidrátforrásokat ...

Sejtszintről hidratálj

Nyár, meleg. A renomém (ha volt) a chiamagos kalanddal úgyis oda, szóval jöjjön a SZIA Életmód podcast első évadának bakiparádéja. Mert nem ...

Bakiparádé

Bár meglehetősen riasztónak hangzó diagnózis, azt viszonylag kevesen tudják, hogy ez az állapot a teljes népességet tekintve csupán a jéghegy csúcsa. Általában ...

Cöliákia

Tegnap óta fagyos mosollyal várakozik a hűtőben, szépen megtisztítva. Erről a tisztításról eszembe jutott a filézés. A filézésről pedig az, hogy nem ...

Ebédre hal lesz nálunk