Annyiszor újrakezdtem, átgondoltam, másképp tettem dolgokat, mint korábban. Mivel a folyamatos változásom jogát fenntartom, ma már úgy gondolom, ez így természetes.
Mondhatnám azt is, hogy van az a kor, amikor már fittyet lehet hányni az elvárásokra, de ez nyilván nem érdem, csak nálam történetesen így alakult. (Azért a saját elvárásaimmal még akadnak csörtéim.)
Azonban régebben, a rosszul értelmezett állhatatosság okán sokszor nem mertem elengedni mindazt, ami már nem szolgált. Makacsul, összeszorított fogakkal ragaszkodtam hozzá.
A társadalmi normák vagy a beléd nevelt „ne add fel” mantra miatt érezheted te is úgy, hogy a kitartás roppant nagy erény. Ami igaz is. Ámde egyúttal az is igaz, hogy az újrakezdés, a változtatás még korántsem kudarc, van, hogy a legbátrabb lépés, amit megtehetsz.