Egy – Pacsni által már kissé leharcolt – polifoam a hálószobánk padlóján. Súlyzó, félkilós, inkább olyasféle (hogy egy régi, kedves edzőbarátomat idézzem) izmosszöcskéknek való, mint én. Henger. Indításként csak afféle szelíd típus. Nem olyan, amely az ilyen lazításhoz nem szokott végtagokat kerékbe töri. Az még ráér.
Ennyi bőven elegendő lehet a kezdéshez, ha a mozgás eddig nem volt a mindennapjaid része. Meg persze a napi séta. Ha pedig ülőmunkát végzel, időről időre egy kis vállkörzés, óránként felállás, nyújtózás is lehet a következő lépés számodra.
Én reggelenként szoktam tornázni. Az a tapasztalatom, hogy ha ilyenkor nem illesztem be a ‘bootolásomba’, akkor napközben már lényegesen nehezebb. Tíz perccel kezdtem annak idején, majd lett rá negyed órám. És tudod mit? Pacsi, Einstein, az idő tényleg relatív. Mostanra ugyanis már jut időm, kedvem fél-, háromnegyed, sőt, van, hogy egy órányi mocorgásra is a régi polifoamomon. Pedig a napom továbbra is 24 órából áll. Ahogy a tied is.
Nos, mit szólsz hozzá? Ma még csak néhány perc, de holnapra, jövő hétre, jövő hónapra… ki tudja, mennyi lesz?