Hétköznapi gondolatok, inspirációk, dünnyögések

Vigyázat, csalunk!

Beszéljünk kicsit a “csaló” étkezésről!

Ismerős a helyzet? Amikor csak még ezt a kevés sütit eszed meg, mert az a néhány falat igazán nem árt, és olyan kedvesen kínálták. Különben is, annyira jó napod volt – vagy éppen kevésbé jó – hogy ez most belefér. Tegnap is belefért, persze. Vagy azért, mert mások meg(t)ehetik és (t)eszik is, semmi gondjuk vele (úgy értem, látszólag). Vagy éppen azért, mert ünnep van. Sátoros vagy csak mezítlábas, mindegy is. Tényleg, gondolkodtál-e már azon, hogy miért épp édességhegyekkel* ünneplünk, uram bocsá’ kesergünk rendszerint? Ezekből az alkalmakból lesznek aztán azok a bizonyos „csaló napok” vagy „csaló étkezések”.

Azonban a terápiás, regeneráló ételeknél, amennyiben az egészséged visszanyerése vagy megtartása a cél, egyszerűen nincs ilyesmi. Amikor tudod, hogy minden, általad elfogyasztott étel hatással van az egészséges anyagcserédre, akkor már dönteni is tudsz. Arról is, hogy ez a hatás milyen lesz és miképpen befolyásolja a közeli vagy távoli jövődet. Az életmód-terápia optimális esetben gyógyszeres terápia helyett, (vagy azt kiegészítve) működik. Ugye, egy gyógyszeres terápia esetén sem tartanál csalónapokat?

*Igyekeztem minél kevésbé csábító képet feltölteni. Így sikerült.



Olvasnál még Napi Csandimentort?

Bárcsak azt ehetnél mindig, amit akarsz… Tudom, mit érzel, és elhiszem, hogy eleged van már az örökös diétából. Eleged van abból, hogy ...

Szeretettel, türelemmel

Persze, ha nem örülök, akkor is itt van, és még marad is, akkor meg, ugye, akár örülhetek is… Rólam már a víz ...

Hurrá, itt a kánikula!

Bár meglehetősen riasztónak hangzó diagnózis, azt viszonylag kevesen tudják, hogy ez az állapot a teljes népességet tekintve csupán a jéghegy csúcsa. Általában ...

Cöliákia

Amikor megérted azt, hogy nem pusztán a Földön élsz, hanem tulajdonképpen a Föld is benned él, támogatva az egészséged, másképp fogsz tekinteni ...

Ahogy kint, úgy  bent

Volt már veled úgy, hogy teljesen ébernek tűntél ugyan (legalábbis te azt hitted), ám mégis kevéssé tudtál koncentrálni mindarra, ami körülötted történt? ...

Kialvatlanság

A teljes felelősségvállalás felé hosszú út vezet. Motivációt számos helyről és embertől kaphatsz, a következő lépéseket azonban neked, magadnak kell megtenned: Tedd ...

Kimondott szavaink