Hétköznapi gondolatok, inspirációk, dünnyögések

Kénes zöldségek

Az előző bejegyzésben megígértem, hogy a zöldlevelesek után – amelyek, most már láthatod, hogy nem csak a saláták népes táborát alkotják – mára a színes zöldségek széles választékából hozok számodra ízelítőt.

Érdemes elöljáróban tudnod, hogy ez a fitonutriens skála szinte összes színében pompázó kategória rengeteg, magas kéntartalmú zöldséget is tartalmaz. Márpedig a kén rendkívül hasznos mikrotápanyag a szervezeted számára. Részt vesz számos létfontosságú biokémiai folyamatban, például a fehérjék és enzimek szerkezetének kialakításában és működésében is. Emellett olyan antioxidáns tulajdonságokkal bír, amelyek a káros, oxidatív stressz elleni védekezésben nyújtanak neked segítséget.

Lássuk tehát, melyek is ezek a színes-kénes zöldségfélék.

  • Itt vannak rögtön a hagymafélék: a snidling, vagy metélőhagyma, a shalotta, amit mogyoróhagyma néven is be tudsz szerezni.
  • Aztán a lilahagyma, az ilyenkor, tavasszal még harsogóan friss újhagyma, a szinte első zöldként előbukkanó medvehagyma, a majd’ minden magyaros ételhez elengedhetetlen vöröshagymaés fokhagyma , a kissé gyengédebb ízvilágú gyöngyhagyma.
  • Végül, de nem utolsó sorban, az időnként hatalmasra növő póréhagyma is. Ha fájna a gyomrod a nyersen való fogyasztásuk után, inkább párold, főzd, süsd őket.

Máris sorolom tovább a kénes zöldségeket, mert vannak még páran:

  • a gombafélék széles választéka a vargányától a csiperkén és a shiitakén át a laskáig,
  • a karfiol, a brokkoli és a kelbimbó, de ide (is) tartoznak a zöldleveles zöldségféléknél már említett kel- és káposztafélék is, ahogy például a kissé csípős rukkolát is hozzájuk sorolhatjuk, a friss, tavaszi spárga (tényleg, most egyétek!), a petrezselyemgyökér és a retek, valamint a vízitorma és a karalábé.

Ez a választék most már igencsak bőséges a bevásárlólistád bővítéséhez, de azt javaslom, kattints a következő bejegyzésres, ahol a további, színes zöldségekről olvashatsz.



Olvasnál még Napi Csandimentort?

Nos, mivel az ételfotóknak - korántsem reprezentatív felmérésem szerint - zajosabb sikere van általában, mint az általam megosztott okosságoknak ÉS az elmúlt ...

Mit egyél?

Ki mondta, hogy a tél nem lehet csodálatosan színes? Tojásos reggeli, nyers cékla-káposzta-répasalátával, áztatott kölessel, és egy kis maradék marhanyelvvel kiegészítve.   ...

Téli reggeli

Múlt héten, legalábbis, ami ezt az oldalt illeti, kicsit elhallgattam. Mivel az életemnek nem csak Csandimentor-oldala van, szükségem volt rá. Valószínűleg már ...

Itt vagyok

Erős hétindítást terveztem. Arról a Mayr-diétáról szeretnék megosztani veled néhány gondolatot, amivel nemrégiben természetgyógyász hallgatóként találkoztam. Kicsit hosszabb bejegyzés, de szerintem érdemes ...

A Mayr-diéta

A tegnapi bejegyzésem végén említett elégtelen gyomorműködésről szeretnék most pár szót szólni. Amennyiben ezzel állsz szemben, az hozzájárulója lehet egy pofás krónikus ...

Erősítsd a gyomrod!

Az ezekben az édességekben jelen lévő búzacsíra-agglutinin egy olyan fehérje, amely képes károsítani a bélfaladat, rontja az immunrendszered működését és elősegíti a ...

A karácsonyi sütik árnyoldala